Megkezdődött Győrben a Jedlik Ányos híd építése


„A Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata által kiírt pályázat nyerteseként a KSM-2008 Konzorcium fővállalkozásában elkezdődött a Sziget és Révfalu városrészeket összekötő új közúti Mosoni Duna híd, a Jedlik Ányos híd építése, valamint a városrészek csatlakozó út - és közműhálózatának rekonstrukciója, melyben a Roden Mérnöki Iroda a kivitelező generál tervezőjeként vesz részt …”

Győrben a Mosoni-Duna 14+906 fkm szelvényében két forgalmi sávos, mintegy 140 m hosszú új közúti híd épül, mely közművek átvezetésére is alkalmas. A híd a gyalogosok és kerékpárosok számára külön elválasztott felületen biztosít összeköttetést a két városrész között. Az új híd közvetlen környezetében jelenleg meglévő gyalogos híd elbontandó, de az ott lévő közművek üzemének biztosítása és a gyalogos forgalom fenntartása miatt csak az új híd forgalomba helyezése után. Az új hídra felvezető utat már I. ütemben, azaz a híd átadásakor forgalomba kell helyezni, azaz biztosítani kell a meglévő úthálózattal a kapcsolatot.

A tervezés során a Megrendelő igényének megfelelően a megvalósítáandó létesítményekről 3D-s látványtervek is készültek.


                    

A híd engedélyezési és kiviteli terveit irodánk állandó szakági partnere a Pont-Terv Zrt. készítette. A tervekre kapott hatósági jóváhagyások után kezdődhetett el a híd építése.


                    

A II. majd III. ütemben a szigeti, illetve révfalui városrész csatlakozó úthálózatának és közműhálózatának felújítása történik, melynek engedélyezési és kiviteli terveinek készítését irodánk koordinálta. A tervezés és a kivitelezés érdekessége a „megszokott” tervezési elemeken és a leglátványosabb elem, az új híd építésén túl a következő.
A beruházás jellegéből és a körülményekből adódóan a tervezés és természetesen a kivitelezés is a városi Önkormányzat folyamatos konzultációja és véleményezése mellett folyik.